Posted on

Gál Lajos igehirdetése – Nyíregyháza 2017.03.04. Izraeli csoport

2017.03.04-én szombaton a Nyíregyházi Metodista Gyülekezet imaházában tartott összejövetelt az a csoport, mely egy évvel ez előtt Izraelbe utazott az Éjféli Kiáltás Misszió segítségével. Ezen az alkalmon hirdettem az Igét arról szólva, hogy ki az igazán zsidó.

Érdekesség, hogy a fényképen szereplő imaház bal oldali szárnyát úgy alakították ki, hogy a meglévő imaház oldalát kiütötték és hozzá építettek. Erre azért volt szükség, mert pár évvel ezelőtt a gyülekezet egy ébredésen ment át és a megnövekedett taglétszám miatt a régi helyszín szűknek bizonyult. Dicsőség az Úrnak!

Posted on

Gál Lajos szolgálatai Ottomány (Erdély) 2017.02.23-26

Az Ottományi (Erdély) Baptista Gyülekezetben tartott első evangélizációs igehirdetésem a „Nagy túlélők” sorozatban Ráhábról szólt.

 

A második igehirdetés témája a Gibeoniták voltak, ezen keresztül közelítettem meg a kereszt üzenetét.

A harmadik este különösen kiáradt Isten Szelleme szolgálat közben. Imádkozás során sokan sírva vallották meg bűneiket és visszamaradtak több mint tízen, hogy kifejezzék megtérési szándékukat. Órákon át beszélgettünk olyan hívőkkel is, akiket most újított meg az Úr. Általam eddig nem tapasztalt, igazi ébredési időket idéztek az események, hála legyen érte az Úrnak. Az igehirdetés ezen az estén a nagy túlélők közül a kánaáni asszonnyal foglalkozott:

 

Ezen a harmadik estén elhangzott három bizonyságtétel. Az első Szilágyi Ferenccé:

 

A második Lukács Györggyé:

 

A harmadik Lippai Jánosé:

 

Vasárnap délelőtt az értarcsai és a gálospetri gyülekezetben beszéltem az utolsó idők egyházáról:

 

Egy bizonyságtétel a vasárnap esti ottományi evangélizációról:

 

Vasárnap este a nagy túlélők sorozat utolsó személyéhez érkeztünk, Jézushoz: