
Molnár István – A szellemi ajtónyitás veszélyei (videó)

Több erdélyi baptista gyülekezet ifjúsága találkozott 2017 augusztusában a Beszterce megyei Harina községben, egy román baptista gyülekezet Speranta keresztyén táborában.
Gál Lajos testvér két este hirdette az evangéliumot ezen a héten. Az erről készült videókat tekinthetik meg az alábbiakban.
Borzási Pál testvér pedig egy hét részes sorozat keretében végig vette a Jelenések könyvét a héten. Ezt az alábbi hivatkozásra kattintva tekinthetik meg:
2017.09.17-én a Szeghalmi Baptista Gyülekezet hálaadó napján Kis Zoltán testvér hirdette az Igét Jónás könyve 2. része alapján. A mély gondolatokkal áthatott, személyes példákkal színesített üzenetet az alábbiakban hallgathatja meg, vagy töltheti le.
Boncidai János testvér a Kalotaszentkirályi (Erdély) Baptista Gyülekezet vezetője. 2017.09.09-én és 10-én a Szeghalmi Baptista Körzet vendégei voltak a kalotaszentkirályi testvérek, akikkel testvérgyülekezeti kapcsolatot ápolnak hosszú évek óta. A találkozó során Boncidai testvér egy-egy építő, és igen mély igehirdetéssel szolgált Szeghalmon, illetve a Filadelfia Baptista Gyülekezetben, Berettyóújfaluban. A továbbiakban e két igehirdetést hallgathatják meg.
Cím: Mikor együtt lakoznak az atyafiak
Cím: Isten keze
A 2017-es csendes hét 08.13-19. között volt Pányokon. A hét során készített fényképek az alábbi hivatkozásra kattintva tekinthetőek meg:
A Testvéri Szövetség 2017 július 16-22 között tartotta meg ifi+ táborát a 18 év feletti fiatal korosztálynak. A héten elhangzott igei szolgálatok és a képek az alábbi hivatkozásokra kattintva érhetőek el:
Frank Róbert testvér a Szeghalmi Baptista Gyülekezetben 2017.07.16-án mondta el ezt az alaptanítást az imádkozásról:
A Csongori (Kárpátalja) Szenvedélybetegeket Mentő Misszió székházában évek óta megrendezésre kerül a Házaspárok Hétvégéje. Az idén itt elhangzott előadások, igehirdetések meghallgathatóak és letölthetőek az alábbi hivatkozásra kattintva:
Kapcsolatunk ereje
Kapcsolatunk hatása gyermekeinkre
A megtérés földi szempontból
A megtérés mennyei szempontból
Érdekessége e legutóbbi igehirdetésnek, hogy 17. percben egy határozott kijelentés után közvetlenül egy hatalmas villám csapott a templomba, mely nagy riadalmat okozott a hallgatóság között, de kellő nyomatékot is adott az akkor elhangzott igazságnak.