Útközben a telefonos egyeztetéseket csak az adótornyok meghibásodása miatti hosszabb szünetek akadályozták, egyébként még ekkor is szerveztük az utat, mert a szokatlan időjárás átrendezte az előzetes terveket. Érdeklődtünk az Erdélybe induló testvéreinktől is, hogy vajon bele vágtak-e a kockázatos útba, de őket sem lehetett eltántorítani a rég várt testvéri közösségtől. Úton voltak, mint mi. Közben kiderült, hogy a hóakadály miatt Kovács István testvérünk nem fog tudni csatlakozni hozzánk. Már órák óta vonatozott de alig jutott előre. Így visszafordult. Ugyanakkor nagy örömünkre váratlan útitársakat kaptunk. Pásztor István testvér Nyíregyházáról már egyszer eljutott a hét folyamán Csongorra és oda vitt két személyt, akikért most szeretett volna kiutazni egy kísérővel, ha a hó meg nem akadályozza ebben. Amikor megtudta, hogy mi útra keltünk a hóakadályokkal kissé jobban elbánó kisbuszommal, kérte, hogy csatlakozhasson. Így két újabb megállóhelyet beiktatva folytattuk utunkat, mert az István testvér által végzett roma misszió helyszínén, Kemecsén kellett felvenni még egy utast, Budai Jánost. Innen indultunk tovább Tuzsérra, ahol egy finom ebéd várt ránk a Révész család jóvoltából. A családfőt magunkhoz véve összeállt hét fős csapatunk, hogy nekivágjunk az út utolsó szakaszának a határ túloldalán. Az időjárásnak köszönhetően a záhonyi határátkelőn nem volt nagy a forgalom. Várakozás közben fedeztük fel, hogy milyen nagy segítséget kaptunk Pásztor István személyében. Amikor az ukrán vámos rákérdezett valamire, ő felelt, méghozzá folyékonyan, oroszul. Kiderült, hogy a több általa ismert idegen nyelv közül ez az egyik. Ennek előnyeit hazautazáskor is élvezhettük, valamint azt a helyismeretet, melyre üzleti útjai és testvéri kapcsolatai során tett szert az elmúlt években. De nem csak nyelvi, hanem hó akadályok is nehezítették olykor utunkat. Nem estünk kétségbe. Utasaim kipattantak az autóból, körbelapátolták a kerekeket, áttoltak a kritikus szakaszon, visszaszálltak és haladtunk tovább a célig. Jelentős késéssel, egész napos autózás után kimerülten, de végre MEGÉRKEZTÜNK.
Vendéglátónk, ifj. Pocsai Sándor református lelkész testvér sűrűn hangoztatott szavait idézve, miszerint „itt nincs idő romantikázni”, azonnal munkához is láttunk. A templomi istentisztelet ugyanis 5 perccel érkezésünk után kezdődött. Mivel ezen az előzetes tervek szerint Frank Róbert testvérnek kellett szolgálnia igehirdetéssel, ezért amint kiszálltunk, a csoport többi tagjával együtt indult is az istentiszteletre. Nekem volt még egy órám, mert a Misszió soron következő alkalma csak 7-kor kezdődött. Mint megtudtuk, a helyi Református Gyülekezet életében újabb lelki megmozdulás történt, és emiatt a Misszióban részt vevő mintegy 70-80 fő már nem fér be a templomba. Ezért a korábbi évekkel ellentétben két helyszínen zajlik ezen az estén az istentisztelet. Hangzott a drága Ige, a Jézus Krisztus evangéliuma, hogy legyen a hívőknek megerősödésére, a hitetleneknek üdvösségére. Mindkét helyen megáldotta az Úr a Róla szóló bizonyságtételt, melyet számunkra szokatlan figyelemmel és nyitottsággal hallgattak mind a gyülekezet tagjai, mind a bűneiktől szabadulni vágyók. Hamar tapasztalhatóvá vált, hogy a legutóbbi, magyar nyelvterületen zajlott ébredés helyszínén vagyunk, mely ifj. Zimányi József szolgálata nyomán bontakozott ki a 90-es években.
Este vendéglátóinkkal voltunk közösségben. Sajnálattal kellett szembesülnünk azzal, hogy a Misszió vezetőjével, id. Pocsai Sándor testvérrel nem fogunk találkozni, ugyanis éppen Afrikában volt egy missziós konferencián. De kárpótolt bennünket az Isten csodálatos munkája feletti öröm. Pocsai testvér felesége, Marika ugyanis meghatódva számolt be arról, hogy egy 600 000 Ft-os pályázati pénzről kellett lemondjanak különféle akadályok miatt, és nem igen tudták elképzelni, hogyan fogják előteremteni a folyamatban lévő 12 napos gyógyító alkalom rezsi költségeit. Mi pedig beállítottunk hozzájuk a TeSz adományával, mely kereken 600 000 Ft volt. Így viselt gondot az Úr. Ezek után még órákig beszélgettünk, imádkoztunk és a szívünk összeforrt Isten ifjú szolgájával, Pocsai Sanyival, mint akik ugyanazt a Lelket vették.
Szombaton egész nap a Misszióban szolgáltunk. Az alkohol, a drog vagy éppen a játékszenvedély rabságában sínylődő, vagy abból szabadult résztvevők számára állandó lelki táplálék áll rendelkezésre az egész napot kitöltő programok keretében. Reggel már a közös étkezésnél elhangzott pár idézet a Szentírásból. Utána gondolatébresztő összejövetel volt a Misszió előadó termében, melyet közös éneklés és imádkozás vezetett be. Itt ifj. Pocsai Sándor testvér tanított a nyugalomnap megszenteléséről. Utána bizonyságtételek következtek. Ezt követően a férfiak és nők külön jöttek össze, hogy átbeszéljék a hallottakat. Ez az alkalom az itteni misszió sajátossága. Minden férfinak egyenként kell felszólalnia, most éppen azzal kapcsolatban, hogy mivel tölti a vasárnapjait. Őszinte, bűnvalló felszólalások jellemezték ezt a közösséget. Egy iszákos ember számára a hétvége teljesen mást jelent, mint egy gyülekezetbe járónak. Így bőven volt mit helyre tenni, tanácsolni, inteni, bátorítani. Ezt a nem könnyű szolgálatot végezte Sándor testvérünk Istentől kapott bölcsességgel, hatalommal. Voltak olyan beszámolók is melyek friss megtérésekről szóltak, felüdítve ezzel Isten gyermekeinek a szívét. Az Úr munkálkodott már az előző napokon is.
Ebéd után pihenő idő van, de nem mindenki pihent. A lehetőséget kihasználva beszélgettünk a gondozottakkal. Számomra két beszélgetés volt elkészítve. Egy fiatal roma lány Istentől érintést kapott és szeretett volna többet megtudni az Úr útjairól. A vele való beszélgetés után egy férfi kért segítséget. Elmesélte kalandos élete történtét, mely az alkoholizmusig, drogfüggőségig, öngyilkosságig és hajléktalanságig vezetett. Istennél keresett menedéket, de visszaesett és most reményveszetten, kilátástalannak látta a jövőt. Az Úr segített megláttatni vele a kitörési pontot, hit által. Másnap reggel széles mosollyal jelent meg az előadóterem előterében. Igét, vezetést kapott Istentől. Jó az Úr a hozzá folyamodókhoz!
Mindezek után kezdődtek a délutáni programok. Az énekórán a Misszió által kiadott énekfüzetből lehetett választani szabadon. Majd pár bizonyságtétel után kezdődött egy előre mutató tanítás arra vonatkozóan, hogy mit kezdjen egy frissen megtért ember azután, hogy innen hazamegy. Ennek megtartására én kaptam felkérést. Arról beszéltem, hogy milyen fontos a családba és a gyülekezetbe való beilleszkedés és miként lehetséges ez. Ezután vacsora következett, majd esti evangélizáció, ahol szintén én hirdettem az Igét. Isten jósága áthatott mindannyiunkat. Az alkalom után megrendülten jött oda hozzám egy fiatalember, aki felismerte, hogy nem adta át magát teljesen Istennek, de most szeretné ezt megtenni. Könnyek között borultunk a kegyelem királyi széke elé és kértük Krisztus drága vérének érdemét az Atyától. Meg is kaptuk. Jó volt így nyugovóra térni és építő beszélgetésbe merülni a testvérekkel, elalvás előtt.
A vasárnap mozgalmas órákat ígért. Délelőtt ismét két helyszínen folyt az istentisztelet, de most fordított szolgálati beosztásban: Frank Robi a Misszió épületében szolgált, én a templomban. Jóleső érzés volt látni a megtelt padsorokat, a gyülekezet Igére szomjas tekintetét. Ilyen támogató közegben könnyebb mélyre ereszteni az ekét: hadd szántson az Isten beszéde, hadd jusson el a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig. Így is volt mind a két helyen és mennybe vezető úton ismét együtt tehettünk meg egy lépést, kegyelemből.
Istentisztelet után gyorsan megebédeltünk, ugyanis igyekeznünk kellett. A Guti Baptista Gyülekezetben délután kettőkor kezdődött az összejövetel és ide vártak minket. Miután Isten kegyelmére bíztuk magunkat imádságban, búcsút vettünk csongori testvéreinktől és elindultunk Budai János lányával Hajnival kiegészülve, aki velünk tért haza a Misszióból. A légvonalban egészen közel fekvő településre több mint 30 km-t kellett utaznunk az utak rettenetes minősége miatt. Időben érkeztünk a helyenként még hókásás utakon és nagy örömmel üdvözöltük egymást egy régen látott testvérrel, László Imre lelkipásztorral. A mintegy negyven egybegyűlt előtt Révész Zsolt testvér hirdette az Igét az igényesen felújított imaházban, mely után mindannyian bemutatkoztunk, bizonyságot tettünk. Áldott, lélekemelő alkalmunk volt. Különösen Pásztor István, börtönben megtért testvérünk szavai és e hétvégére összeállt énekcsoportunk szolgálatai hatották át a hallgatóság szívét. A helyi testvérek által készített szeretetvendégség után autóba szálltunk és nekivágtunk a hazafelé vezető útnak.
A határon ismét gyér forgalommal találkoztunk, ami időtakarékosság szempontjából sokat jelentett. Az első megállóhelyünk Tuzsér volt, ahol ismét asztal mellé ültünk és közösen megvacsoráztunk. Innen Nyíregyházára vezetett az utunk, ahol Pásztor Istvánéknál elfogyasztottunk egy kávét, egy evangélikus és egy metodista lelkipásztor társaságában. Őket István hívta el, hogy ha csak rövid időre is, de találkozzunk, ismerkedjünk egymással. Jó volt újabb testvéreket látni, kicsit belepillantani életükbe, szolgálatukba. A viszontlátás reményében és tervével búcsúztunk. Innen dél felé haladva már nem kellett hó- és jégfoltokra számítani, így jó ütemben haladtunk tovább a két nappal azelőtti nyomvonalon Berettyóújfalun és Füzesgyarmaton keresztül, ahol letettük az ott lakó testvéreket. Mivel Giricz László testvér felesége várandósságának vége felé tart, nem maradt nálunk éjszakára. Ismét nekivágott az előtte levő két óra hosszú útnak, éjjel egy óra körül. Végül mindannyian egészségben és épségben haza érkeztünk, de lélekben meggazdagodva. Új kapcsolatokkal, új lelki élményekkel lettünk többek, és szolgálatunkkal tehettünk többé másokat. Márpedig ezek maradandó kincsek, melyek el nem vétetnek.
Szeghalom, 2013-03-20
Gál Lajos