Kategória: Uncategorized
Bevezető
Az alábbi állásfoglalásokat a Testvéri Szövetség a Magyarországi Baptista Egyház elnökségének kérésére készítette 2007.-ben.
Frank Sándor könyveiről
Bevezetőül…
Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy egyedül a Szentírást, a Bibliát (az Ószövetség 39 és az Újszövetség 27 könyvét) tartjuk Isten tökéletes, kinyilatkoztatott Igéjének. A Szentlélek ihletése folyamán keletkezett teljes Írás az egyetlen zsinórmértékünk, a keresztény hitélet tévedhetetlen és kielégítő szabályozója, legfőbb tanácsadónk a mindennapi élet dolgaiban, és a legtökéletesebb próbakő, amellyel minden emberi hagyományt, tanítást és gyakorlatot – így ezeket a műveket is – megvizsgálhatunk.
2Tim 3,16-17
A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.
2Pt 1,19-21
Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.
Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.
Mindezekből azonban az is következik, hogy semmilyen más írást nem tekintünk ehhez hasonlónak, ezzel egyenértékűnek, bárki legyen a szerzője. Véleményünk szerint még a legodaszántabb újjászületett, Istenre figyelő hívők írásai is tartalmaznak hibákat, emberi gondolatokat, esetleg tévedéseket is. Isten kegyelmének tartjuk azonban azt, hogy ezek ellenére a Mindenható eszközül használhatja a hívők tanítására, formálására – hasonlóan az igehirdetésekhez, prédikációkhoz, bizonyságtételekhez – hiszen tulajdonképpen ezek írásos megjelenítéséről van szó.
Így gondolunk id. Frank Sándor írásaira is.
A szerzőről
Id. Frank Sándor 70 kalandos évet megélt koros ember e sorok írásakor. Huszonhat évesen szakított addigi életével, teljesen átadta magát Istennek, és ekkortól bontakozott ki különleges szolgálata. Miközben 16 gyermeket nevelt fel, igehirdetésein, s más szolgálatain keresztül ismertté vált nemcsak saját felekezetében, a Baptista Egyházban, hanem evangéliumi körökben szerte az országban és részben a határokon túl is. Ahogy gyermekei felnőttek, s egy ébredési hullám indult általuk, annak jelentős szellemi háttereként munkálkodott Izraelbe 1997-ben történt kivándorlásáig.
A könyveiről részletesebben
A szerző megjelent könyvei, írásai:
- Halljad Izrael! 1994. (Igemagyarázatok – Könyvismertető – Úti beszámolók)
- Búcsú Babilontól 2000. (Önéletrajzi szemelvények)
- Babilon után Jeruzsálem 2003. (igemagyarázatok)
- Izrael és a népek 2006. (igemagyarázatok)
Halljad Izrael!
A szerző első könyve az 1994-ben magánkiadásként megjelent Halljad Izráel! című írás. A majd’ kétszázhatvan oldalon keresztül, egy rendkívül karakteres bibliai látás esszenciájába tekinthetünk bele. A szókimondó, talán sokaknak nyersnek ható stílus – mely egyébként jellemzi a szerzőt, s így általában írásait is – már a könyv bevezetőjében megjelenik, így az olvasót rögtön választás elé állítja:
„Izraelnek, Isten Izraelének írom ezt a könyvet. Semmi olyat, ami ne lenne megírva az Igében, de mindazokat a biblikus összefüggéseket, melyeket az Írások tanulmányozása közben felismertetett. Ezek nagy részét már meghirdette az Úr az Eklézsiában rendelt tanítók és próféták által (Ef 4,11-12). Az évszázadok multával „nagyobb lett a tudás” (Dán 12,4) a világban is, de Isten népe között is. Ez utóbbiak között kaptam – hitem szerint – feladatként ezt a munkát.
Az olvasók nagy része nem fogja érteni az e könyvben olvasottakat (1Kor 2,14). Ezeknél az elutasítás a csendes rezignációtól a gyűlölködő szidalmakig terjed majd, de nem feladatom a védekezés, a magyarázkodás. Aki nem ért egyet az olvasottakkal, ne olvassa! Aki pedig végigolvassa, ha zsidó, gondoljon a hamarosan eljövendő Messiásra. Szolgálja ez a könyv az Ő eljövetelének útkészítését. Ha hívő keresztyén olvassa, gondoljon az elmenetelre (1Thessz 4,16-17), és az itt olvasottak segítségével is készüljön az elragadtatásra.”
Bizony, ez egyenes, kemény beszéd és ilyen az írás végig. Nem ajánlható, csak azoknak, akik készek az ilyet hallgatni, s bírják is – ahogyan az Ige is írja:
Jn 6,60: Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: „Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?”
1Kor 3,2: Téjnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg
Zsid 5,12-14: Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, a kiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre.
Mert mindaz, a ki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú:
Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint a kiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.
Búcsú Babilontól
Második könyvében rövid epizódokon keresztül számol be életéről, születésétől Izraelbe történő „alijázásáig”. (1997. november 18.)
E sorokban az olvasó egy nem szokványos életutat ismerhet meg. Ez a könyv a legolvasmányosabb írása a szerzőnek, melyben sok apró részleten keresztül ismerhetjük meg Isten munkáját életében. Ezek a részletek rendkívül figyelemreméltóak, hiszen azokban Isten sokféle vezetésével találkozunk. Éppen emiatt, bár e könyv mondanivalója elsősorban a már Istent ismerőknek jelenthet üzenetet, de haszonnal forgathatják az Istent keresők is. Az oldalakat egymás után olvasva fokozatosan kibontakozik előttünk az a látás, amit a szerző Istentől kapott napjaink világi, vallásos és hívő folyamataira vonatkozóan, s ez nem nélkülözi a kritikai megállapításokat sem…
Babilon után Jeruzsálem
A harmadik „könyv” – melyet a következővel együtt a szerző inkább csak tanulmánynak vagy füzetnek nevez – elsősorban a megtérteknek, a hívőknek íródott, azzal a céllal, hogy segítse a tájékozódásukat az utolsó időkben, az Úr Jézus visszajövetele előtt. A hetvenöt oldal terjedelmű írás, Isten testi és szellemi választott népének múltján, jelenén és jövőjén át von figyelemreméltó párhuzamokat.
Izrael és a népek
Id. Frank Sándor legfrissebb könyve már nyomdában volt, amikor a világi médiák az izraeli hadsereg libanoni inváziójától voltak hangosak. A Hezbollah nemzetközi terrorszervezet felszámolására irányuló hadműveletek hosszú hetekig eltartottak, de még javában folytak, amikor a szerző egyhónapos – immár hagyományos – magyarországi látogatását befejezve hazautazott Izraelbe. A könyv megjelenési időpontja értelmezhető lenne véletlennek is, ámbár a szándékosság nyilvánvaló kizárhatósága inkább a prófétikus vonást erősíti…
Az Izrael és a népek c. könyv rávilágít a napjainkban zajló világpolitikai események mögöttesére, ahogyan bibliai alapokra helyezi a zsidóság és a népek kapcsolatára jellemző – sokszor oly érthetetlennek tűnő – feszültségek hátterét.
A szerző nyíltan bevallja, hogy az előző könyv („Babilon után Jeruzsálem”) témaköre is lényegében ugyanaz, mint e mostaninak. Személyes bátorításnak vette azt is, hogy sokat idéz az előzőből, s mindezekkel az a célja, hogy a történelem biblikus szemléletét alakítsa az olvasóban Izrael nemzetének életén keresztül.
Összefoglalásul
id. Frank Sándor könyveit témájuk alapján a következő megjegyzésekkel ajánljuk:
1, Az életrajzi könyve sok hitbeli tapasztalaton alapuló, jó, gyakorlatias bizonyságtétel
2, Szókimondó, nyers stílusán sokan megütközhetnek, főleg akik ritkán hallanak ilyet. Tény, hogy az átlagosnál több fogadóképesség kell ahhoz, hogy az általa (is) alkalmazott író eszközök, mint pl. az erős hasonlatok, „fekete-fehér” szembeállítások, sarkítások, túlzónak tűnő megállapítások elérjék a emberi lélek megszólítását. (Jn 6,60)
3, Könyveiben a Biblia értelmezésétől idegen gondolatokat nem találtunk. Teológiai tévedést sem, de utalva bevezetőnkre, ez nem jelenti azt, hogy ilyen nincs is benne, azonban jelzi annak a ténynek a sajátos megtapasztalását, hogy:
1Kor 13,9 …rész szerint van bennünk az ismeret…
4, Különösen igaznak látjuk ezt az eszkatológiai jellegű írásokra, mint amilyen az utolsó két könyve is. Mivel ezen a területen jelentős különbségek vannak a legtöbb felekezeten belül is (az utolsó idők értelmezésének), s az erről szóló Bibliai részek sem könnyen érthetőek – egy bizonyos óvatossággal tekintünk ezekre. Egyrészt úgy gondoljuk, az értelmezések, magyarázatok egyfajta lehetőségek és nem biztos kimenetelek. Másrészt minden író a saját szemszögéből, helyzetéből adódó látást adja tovább, ami nem mindig egyeztethető össze könnyen más látásokkal.
Nem tekinthetünk el attól a nagyon fontos ténytől, hogy a szerző a testi értelemben vett Izraelhez is hozzátartozik – vagyis zsidó, és helyileg is már ebben az országban él. Írásai ezért törvényszerűen megmozdítják az olvasó Isten kiválasztott népéhez, a zsidósághoz való érzelmeit is. Ez pedig mindig is feszültség teljes folyamat – emlékezzünk csak a régmúlt nehéz történelmi eseményeire…
És óvjon bennünket a Mindenható attól, hogy ilyen érzelmek legyenek cselekedeteink, ítéletünk, viszonyulásunk mozgatórugói!
Szövetség újság – bevezető
A Szövetség újság 2003 óta jelenik meg folyamatosan, követve az 1990-es években havonta megjelenő Megújulás c. keresztyén fjúsági lap (később folyóirat) szellemiségét. Az újságban tanítások, bizonyságtételek, áhitatok, könyvajánlók, aktuális hírek jelennek meg. Általánosan elmondható, hogy negyedévi rendszerességgel veheti kezébe az olvasó.
A megjelenés után interneten is elérhető, és PDF változatban letölthető. Alapvetően kétoldalas nyomtatásra készül, azaz kinyomtatva (fekvő A4, minden 2. lapot az előző hátuljára) összeállítható belőle az újság.
A folyóratot a Testvéri Szövetség Egyesület adja ki.
Önkéntes adományokból tartjuk fenn, és minden érdeklődőnek térítésmentesen megküldjük. Várjuk olvasóink leveleit, írásait a terjesztés címére.
A terjesztés – megrendelés a Testvéri Szövetség Egyesület címén: 5520 Szeghalom, Táncsics u. 18/1
vagy a
[email protected] e-mail címen.
Aki egyetért az újság szellemiségével, célkitűzéseinkkel, és támogatni szeretné az újság kiadását az az Egyesület OTP Bank-nál vezetett 11733003-20119502 számlaszámra történő befizetéssel, átutalással teheti meg. Minden adományt köszönünk!
Itt a honlapunkon évekre lebontva találhatók meg az eddig megjelent számok, de egyszerre is megjeleníthetők a „Mind” menüpont alatt.
Minden kedves olvasónknak jó böngészést, olvasást és a hitben növekedést, erősödést kívánunk!